Hirdetés

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy megosszam Önökkel gondolataimat a tegnapi tűzeset kapcsán községünk területén.

Mindannyian máshogy érzékeljük, figyeljük az időjárást, de véleményem szerint elmondható, hogy az idei évben a csapadékhiány és ezáltal a száraz éghajlati jelenségek figyelhetőek meg. Ahogyan a határi földeken, úgy a község egyéb területén is szárazság van. Ezúton szeretnék mindenkit megkérni és egyben felszólítani, hogy legyünk óvatosak és körültekintőek, hogy megelőzhessünk egy esetleges tragikus katasztrófát

A délutáni órákban kaptuk a telefonhívást a kerületi tűzoltóságról, hogy a Vág folyó közvetlen közelében, az erdőben száraz növényzetet gyújtottak meg, ami erdőtüzet okozott. Szerencsére az "angyalok" időben észrevették, és jelentették a rendőrségnek.

A hivatásos tűzoltók már a helyszínen voltak, de az erős szél miatt nehezen haladtak, így segítségre van szükségük. A vághosszúfalui Önkéntes tűzoltószervezet tagjai 10 percen belül a helyszínre érkeztek és aktívan segítették a hivatásos tűzoltók munkáját, amiért rendkívül hálás és egyben büszke vagyok a vághosszúfalui Önkéntes Tűzoltószervezet tagjaira.

 4 évvel ezelőtt megállapodtunk abban, hogy együtt képesek vagyunk újraéleszteni és újra aktívvá tenni szervezetünket, és ahogy ez az eset is bizonyítja, jó úton haladunk. Vághosszúfalu önkormányzata nevében szeretném megköszönni a munkátokat.

Eddigi információink szerint a tüzet két fiatal – valószínűleg fiatalkorú – fiú okozta. Az esetet a rendőrségnek is jelentették, és jelenleg is vizsgálják. Ezúton kérem az eset lehetséges tanúit, hogy segítsenek a felderítésben.

Május 4-én Szent Flórián napjára emlékezünk. Szobrát, amely a helyi parkban áll, pontosan 200 évvel ezelőtt állították fel községünkben. A tegnapi esemény egy fajta Isteni jel, hogy vigyázzunk egymásra, és folytassuk az önkéntes tűzoltó szervezet építését és korszerűsítését községünkben.

Köszönöm szépen!

Mgr. Mészáros Bálint

Bejegyzés részletei

Hozzáadás dátuma: 7. 5. 2026 10:05
Legutóbbi frissítés dátuma: 7. 5. 2026 10:19
Szerző: Správca Webu

Naptár

Május2026
Ke Sze Csü Szo Va
27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Naše partnerská obec